Lauren: (1 Körös lesz, mivel a következő kör már a Bounty Hunter-en lesz egy kis felzárkózás miatt) Dr. Samantha Belean és Randy Harris a folyosón sétálva, különféle dolgokról beszélgettek. Samantha épp egy önkéntes biológiai kutatásra jött, ami a Lodestar-on lett volna a hajó által későbbiekben begyűjtött mintákból. Randy, épp a 39-es csillagbázisra tartott a Vulcan-ról, csak a Lodestar közben feladatul kapta, hogy vizsgáljon meg egy ismeretlen hajót a Watran rendszerben. Miközben sétáltak, a kapitány hangja szólalt meg a hangszórókból és megkért minden képzett orvost, biztonsági és taktikai tisztet, hogy jelentkezzen a hangárban, mert megérkeztek a Watran rendszerbe és átszállnak a hajóra komppal. Mivel dolguk úgy se volt és amiért a hajón voltak, úgy is későbbre tolódott, így Ők is elindultak a hangárba. Samantha->Randy->Lauren Samantha: Mikor még a hajó az űrdokkba volt akkor szálltam fel a hajóra. Önkéntesként jelentkeztem, hogy segítsek a hajón, főleg biológia kutatásokba, és orvosi téren. Még sok tenni valóm nem volt, csak mikor egy felderítő csapat visszatért, akkor kelett segítenem a gyengélkedőn. Most épp egy parancsnokkal sétálgattam a folyosón, mert nem volt épp más dolgunk. Ő taktikai téren tudott sok mindent, én meg orvosi téren, így ilyen téren nem sokat tudtunk beszélgetni. Csak említette, hogy gyors orvosi ellátáshoz jól ért. Én megemlítettem, hogy miért vagyok a hajón. A parancsnokot pedig, felkérték, hogy vizsgáljon ki egy ismeretlen hajót a Watran rendszerbe, úgy került ide. Már úgy kb. negyed órája beszélgettünk, mikor az intercommnak a hangja zavart meg minket. A kapitány megkért minden képzett orvost, biztonsági és taktikai tisztet, hogy jöjjön a hangárba, mert elértek a megadott helyre és átmennek egy komppal a másik hajóra. Mivel én orvosláshoz, a parancsnok pedig a biztonsági és taktikai szinten tudott sok mindent, így mi is elindultunk a hangár felé, hátha tudunk segíteni. A parancsnok tudta az utat, így nem volt szükség rá, hogy megnézzem merre van pontosan a hajón a hangár. Mert igaz, már egy ideje a hajón voltam, de még a hangárt nem tudtam hogy merre van. Lauren: Folytatás: Bounty Hunter - 2-es zsilip