• Revolution Az új név és design ami meghozza tán a várva várt eredményt.
  • A BH és Lodestar megszűnésével, megérkezett az új hajó... Az ASF Spectre
  • Új ambíciókkal folytatja tovább a Star Trek Revolution! Reméljük a legjobbakat ezutánra is!
Új üzenetek Tagok Forum szabályoks Keresés
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Híd
EvilWolf Date: Vasárnap, 2014-05-04, 8:26 PM | Message # 1
Storyteller Account
Lauren Cross
Messages: 1
Reproofs:
Reputation
[ 0 ]
Not Available
Awards: 0
Nyár van... Június közepe... Meleg és párás a levegő San Francisco-ban.
Négy hónap telt el a Lodestar katasztrófája óta. Eddig tartott az ügy kivizsgálása ahol, Lauren Cross parancsnokot hibásnak találták a hajó pusztulásában és John Porter kapitány halálában a nem megfelelő döntései miatt. Rangját elvették, s a börtöntől csakis apja mentette meg, aki Sciteran elnökkel való barátságát felhasználva, megvétóztatta a Federációs bíróság döntését. Azonban azt nem tudta elérni, hogy a Flotta adja vissza rangját, így le kellett szerelnie a Csillagflottától, annak ellenére, hogy mindenki tudta, Lauren nem volt hibás az események ilyen irányú folyásában. A Federáció egyszerűen csak találni akart egy bűnbakot, s szegény lány alkalmas volt erre a szerepre. Még szerencse, hogy álltak mögötte...

Amint ezt testvére, (aki idő közben visszatért a Bentus-ra és az AMS Bentus kapitánya lett) meghallotta, beszélt korábbi főnökeivel az AIDA-nál, s elintézte hogy az akkor éppen épülő ASF. Spectre első-tisztjévé nevezzék ki.
Noha Ő lett volna John Porter után a Lodestar kapitánya, az AIDA-nál nem alkalmazták mint kapitányt. Nem azért mert nem bíztak benne... Pontosan tudták, hogy a Federációval régóta nem stimmel valami, hanem mert konfliktushoz vezetett volna a Flotta és az AIDA között, amit pedig nem kockáztathattak.

Lauren persze nem örült a dolognak... Sőt... Nem elfogadni a Spectre parancsnoki posztját, de végül is nem volt más választása... Csak ez maradt, vagy hazamegy. De azt nem akart az apjával való kapcsolata miatt. Ellenben tétlenkedni másik munkát meg nem akart. Nagy nehezen végül elfogadta, de sosem fogja elfelejteni, miként árulta el a Csillagflotta...

Rose Kirk hadnagyot Lauren-el ellentétben kitüntették, s négy hónap alatt parancsnokká léptették elő kormányosként a U.S.S. Excalibur-on. Gyakran gondolt vissza a Lodestar-ra és Lauren-el is tartotta egy ideig a kapcsolatot mialatt a kivizsgálás folyt. Mai napig váltanak üzenetet, de távoli küldetésre ment az Excalibur, így az üzenetek lassan érnek célt.

A Lodestar soraiból Elisabeth Howard-nak jutott a legnagyobb... változás. Őt az AIDA külön kereste meg, hogy a Spectre-n alkalmazzák. Elisabeth ennek nagyon örült, s el is fogadta, azonban csak később tudta meg, hogy milyen rangon. Kapitányként...
Az eltelt négy hónap alatt ugyan kapott Ő is előléptetést, de csak parancsnok-helyettes lett. Mitán az AIDA ajánlatát elfogadta, kiképezték a Kapitányi poszt ellátására.
Elisabeth mikor megtudta, hogy Lauren-el mi történt, részvétét és támogatását fejezte ki. Mikor pedig azt is megtudta, hogy egy hajón fognak szolgálni, nagyon örült... Ám Lauren nem érzett így... Igazságtalannak tartotta, hogy egy hadnagyot, ráadásul egy orvost raknak a kapitányi székbe, mikor neki sokkal több tapasztalata van. Elég erős ellenérzéseket is táplált Elisabeth ellen, aki nem túlzottan értette a dolgot, s kicsit aggódott is, miként fognak így kijönni ha össze lesznek zárva, noha még nem nagyon ismerte a lányt...

Az események után Edward rájött, hogy nem főgépész akar lenni, így átképezte magát taktikai tisztté. Sokat tanult és gyakorolt különböző holoprogramokban. Lévén, neki is voltak kapcsolatai, nagyon jó mentoroktól tanulhatott, s hamarosan felvették az Enterprise-ra mint helyettes taktikai főtiszt.
Emiatt kissé furcsán néztek rá az ottani tisztek.. Azt gondolták, jól feküdt néhány fejesnek.. Senki sem hitte el, hogy noha volt segítsége, saját tudásából és kitartásából jutott be.
Körülbelül egy hónappal később, mikor a Föld közelében voltak épp Lauren-el beszélt. A lány igen csak zaklatott állapotban volt. Miközben beszélgettek, Lauren elmondta neki, hogy az AIDA új hajóján, a Spectre-n lesz első-tiszt. Ted nagyon izgatott lett mikor meghallotta, hogy új hajót indítanak. Lauren ezt látván megemlítette, hogy nincs még taktikai főtisztje. Ted ezt azonnal elfogadta, s más nap be is adta az áthelyezési kérelmét.
Flotta tiszti mivoltát megtartotta, s kettős munka körben lett került a Spectre-re.

Miután a Bounty Hunter megsemmisült a Voth-okkal történt összeütközés alkalmával, Seamus visszament a Bentus-ra. Itt próbált pihenni egy ideig, ám nem ment neki. De ez nem is volt nagy gond, mivel hamar felkeresték a Légierőtől. Tudták, hogy jó képességei vannak, s hogy már rég kijárt volna neki egy hajó mind a Csillagflottánál, mint az AIDA-nál így felajánlották neki az AMS Bentus kapitányi posztját.
Az előző kapitány ugyanis súlyos szívbeteg volt, s már nem volt képes többé ellátni a feladatát.
Seamus ezt elfogadta. Először igen furcsán érezte magát, de hamar megszokta a helyzetet...

Samantha-t kitüntették a Voth ütközetben tanúsított bátorságáért és helytállásáért. Admirálissá léptették elő az AIDA kötelékén belül. Jelenleg egy titkos projecten dolgozik amiről még mi sem tudunk semmit...

Raisu kicsit furcsán érezte magát, hogy az első igazi hajóját ilyen gyorsan elvesztette. Sajnálta, mert gyönyörű hajónak tartotta, ám reménykedve tekintett előre, s bizakodott... Nem is hiába.
Nagyjából két hónappal az események után, Alan kereste fel, hogy lehetőséget kapott az AIDA új hajóján, a Spectre-n, s még nincs a hajónak főorvosa. Raisu ezt örömmel fogadta el. Úgyis összebarátkozott (valamennyire) Alan-el a Bounty Hunter-en.
Még ekkor két hónap volt a hajó felavatásáig. Ez alatt az idő alatt, tovább képezte magát, így előléptetést kapott és hadnagy lett. Büszke lehetett magára, mert teljesen egyedül volt képest ezt elérni, igen rövid idő alatt.

Alan volt talán az egyetlen, aki nem aggódott a jövő miatt... Örült neki, hogy pihenhet egy keveset.
Egy Francia kisvárosban, Quilly-ben vett egy házat, s itt töltötte a szabadsága első két hónapját. Távol lehetett mindentől és mindenkitől. Nyugalma volt, s ez némileg boldoggá tette... Talált egy kóbor Husky-t a telkén mikor beköltözött. Egy hónapig kereste a gazdáig, de senki sem jelentkezett érte. Ekkorra már elnevezte Jillnek, s nagyon megszerette, így vele maradt. Egyre idillikusabb volt Alan élete, de ez nem Ő lett volna, ha sokáig így marad.... Egyik nap Jill-el játszott éppen a kertben, mikor csöngettek... Alan addig nem is tudta, hogy van csengője, így egy darabig észbe se kapott, mi az a hang, csak Jill ugatott eszeveszetten meg rohangált fel-s-alá. Mikor Alan végre észbe kapott és kinyitotta a kaput, akik jöttek, már majdnem mentek. Úgy kiáltott Alan utánuk, hogy mit akarnak.
Bementek, s elmondták Alan-nek, hogy szükségük van rá az ASF Spectre-n, ugyanis pár vezetőségi tag fontosnak tartja, hogy az első-tisztet, Lauren Cross-t megfigyelje egy psychológus. Alan először nem akart ilyesmibe belemenni, de pár nap gondolkodás után valamilyen rejtélyes okból, meggondolta magát. Felkereste Raisu-t is, akivel a Bountu Hunter-en összebarátkozott... Nem volt az olyan nagy barátság, de Alan szintjén nagyon is az volt. Tudta, hogy kell a Spectre-re egy főorvos, így felajánlotta Raisu-nak, hogy bejuttatja. Raisu ezt örömmel fogadta, így két hónappal később már mind ketten a Spectre insigniáját viselték az avató ünnepségen...





2385 Június 18.
Két órával az avató ünnepség után. Már mindenki beszállt a hajóba, ami kész volt elhagyni az igen szokatlanul megválasztott avató helyszínt. Ez a helyszín nem volt más, mint a San Francisco öböl egy elkerített része Brisbane közelében Itt
Gyönyörű ünnepség volt. Mindenki élvezte, kivéve talán Lauren-t. Kissé frusztrált, hogy megint parancsnoki ranggal kell mutatkoznia, mikor Ő mentette meg a Lodestar legénységét... Legalábbis nagyban hozzájárult...

Szinte pihenni sem volt ideje a legénységnek az ünnepség után, mivel már úgy érkeztek oda, hogy feladatuk van rögtön indulás után.
A Scitera főbolygóra kell menniük amilyen gyorsan csak tudnak. Többet nem adtak tudtukra.. Tipikus AIDA szokás...
Mindenki felgyűlt tehát a hajó hídjára amint végeztek a bulizással.
Először természetesen a kapitány lépett be... Újdonsült rangjával büszkén lépett a hajó parancsnoki szintjére Elisabeth Howard. Nem csak arra lehetett büszke, hogy elérte ezt, hanem arra is, hogy a flotta legerősebb és legmodernebb hajóját irányíthatja.

Elisabeth után az új taktikai főtiszt, Edward Forrester lépett a híd frissen tisztított szőnyegére. Ő sem volt kevésébé büszke. De Ő első sorban a hajót csodálta. Noha vett már részt AIDA hajó javításában, de szolgálni még egyen se szolgált... Új dolog volt ez neki, s mivel most a fegyvereket irányította, igen csak izgatott volt. Kicsit azoban aggódott Lauren-ért... Idő közben elég sokat beszélgettek, s jó barátokká lettek. A lány még mindig igencsak maga alatt volt. Látszott rajta, hogy nem kell sok ahhoz, hogy valakit elküldjön melegebb éghajlatra, ha csak csúnyán néznek rá.

Ezt a következőnek beérkező Alan Cromwell is tudta már pár pillantásból ugyanis, Ő volt a hajó psychológus. Már tervezte is, hogy készít róla egy psychológiai profilt, lássa miként reagál egyes dolgokra.

Raisu is beérkezett nem sokkal Alan után. Mint az előző hajón, itt is csodálkozva ment végig a folyosókon, s lépett a hídra. Mint Alan-nek, neki sem volt különösebb dolga, csak látni akarta a felszállást. Nem mindennapi látvány ugyanis egy ekkora hajó esetében.

Utolsónak maga az első-tiszt érkezett meg. Lauren elég kedvtelenül lépett a hajó hídjának frissen lerakott szőnyegére. Karba tett kezekkel állt meg, s dőlt a lift melletti falnak. Végig nézett a hídon levőkön, s rögtön kiszúrta az általa nem igazán kedvelt kapitányt, Elisabeth-et. Sóhajtott egy nagyot, majd faltól kissé ellökve magát, elindult a többiek felé. Ted mellé érve köszönt neki, majd a parancsnoki székbe ült le. Elisabeth-re csak biccentett egyet, majd elkezdte ellenőrizni a rendszereket. Megállapította, hogy minden rendszer kész. Így tettek a többiek is...
A hajó kész volt a felszállásra most már hivatalosan is....
Lauren kapta a lehetőséget, hogy elindítsa a Spectre-t első útjára... Ezt kívülről kicsit kedvtelenül, de belül nagyon is boldogan tette meg...
Mindenki izgatottan várta, miként száll fel egy ekkora hajó a felszínről, noha az eddig is lebegett a víz felett...

Sorrend: Ted->Alan->Elisabeth->Raisu->Lauren
Ted Date: Vasárnap, 2014-05-04, 11:17 PM | Message # 2
Spectre - Tac. Főtiszt /Mesélő
Edward Forrest
Messages: 79
Reproofs:
Reputation
[ 0 ]
Not Available
Awards: 0
A Lodestar pusztulása. Egy hajó elvesztése mindig meghatározó pont egy tiszt életében, még akkor is, ha volt már hasonlóban része. Én ekkor jöttem rá, hogy bár a gépészet egy nagyon érdekes terület, és talán még tehetségem is van hozzá, de mégsem ez az, amit igazán akarok. Egyszer majd, később, egy hajót is szeretnék irányítani, felmenni a hídra, és kiadni az indulási parancsot. Ehhez azonban nem a sárga egyenruhában vezet az út, ezt már régen tudtam, így kezdtem el kacsingatni a taktikai pozíció felé. Egy alap képzésen már részt vettem taktikai és parancsoki ismereteket szerezve, a parancsok-helyettesi rang követelménye volt ez, de tudtam, hogy ez nem elég. A taktikai tiszté való átképzés egy nehéz útnak ígérkezett, és hogy megkezdhessem, egy-két befolyásosabb ember (és egyéb) segítségére szorultam, mint például a U.S.S. Galaxy volt kapitányára, aki azóta admirális lett, és már korábban a szárnyai alá vett. Nem volt ugyan egyszerű, de végül mégis sikerült, sok tanulás és tréning után, már nem csak gépészeti tudással, hanem taktikai ismeretekkel is rendelkeztem. Kisebb meglepetés volt azonban, hogy a Csillagflottánál úgy gondolták, készen állok arra, hogy a zászlóshajóján szolgálják, még akkor is, ha első szolgálatom csak helyettes taktikai főtiszt volt. Tiszttársaim azonban, mindent egybe vetve, érthető bizalmatlansággal fogadtak. Hiszen végül ahhoz, hogy elérjem, amit akartam, igénybe kellet vennem protekciót is. Elhatároztam, hogy megmutatom, nem csak a két szép szememért kerültem oda, ahol vagyok, hanem ugyanúgy megdolgoztam érte, mint mások is. Így telt el az első hónap az Enterprise-on. Bár társaim gyanakvása nem lankadt, az én kedvem sem, hogy bizonyítsam, hogy nincs igazuk. Ekkor azonban újabb fordulót vettek körülettem a dolgok, amikor az Enterprise épp a Föld közelében tartózkodott, beszélgetésbe elegyedtem volt parancsnokommal, Laurennel. Tudtam a történtekről, mégsem állt össze a kép. A történtekről nem ő tehetett, és alapesetben, ha egy kapitány így veszít el egy hajót, akkor megrendeznek egy hadbíróságot, és kész, az eset le van zárva, az illető új hajót kap, néha még előléptetést is. Most azonban valamiért, teljesen máshogy történt. A beszélgetés során feljött, hogy épp az AIDA egy új hajóján, a Specteren lesz elsőtiszt.  Ezt hallva furcsa izgatottság vett erőt rajtam, amit látva Lauren megemlítette, hogy nincs taktikai főtisztjük. Bár mindig a Csillagflotta tisztjeként képzeltem el a jövőt, ennek a lehetőségnek nem tudtam ellenállni, így, lesz ami lesz, beadtam egy áthelyezése kérelmet. Érdekes módon, a flotta minden további engedélyezte az áthelyezést, talán belejátszott, hogy már dolgoztam AIDA hajón, még ha csak javítási munkákban is, de mindenesetre nem minden kötöttség nélkül kerültem a hajóra. A Csillagflotta összekötőtisztjeként nem csak a Specter taktikai főtisztje, hanem a flottán keresztül amolyan Föderáció érdekeit képviselő tiszt is lettem, és így egyszerre szolgálhattam az AIDA egy hajóján, és lehettem tagja a Csillagflottának is, bár az ezzel járó papírmunka nem dobott fel túlságosan.
És aztán eljött a nagy nap. A felavató ünnepség különösen szép volt, amihez még pluszban hozzátett a szokásostól eltérő helyszín is. Bár az ünnepséget nagyon élveztem, mégis bennem volt a kettősség, alig vártam hogy vége legyen, és felszállhassak az új hajóra. Mintegy két órával a felavató után, ez meg is történt. A kapitány után, másodikként érkeztem a hídra, Csillagflottás egyenruhában, a taktikai részleg vörös színeiben, amellyel meglehetősen kitűntem egy AIDA hajón. De ha már egyszer összekötőtiszt vagyok, akkor az egyenruha is hozzátartozik ehhez, melynek vörös színeihez még mindig nem szoktam hozzá teljesen, a gépészetnél eltöltött évek után. A kapitány személye ugyan nem volt ismeretlen, a Lodestaron többször is találkoztunk, sőt, egy alkalommal műtétet is végzett rajtam, mégis fura volt így újra látni. De azóta meglehetősen sok minden változott.
-Kapitány, engedélyt kérek a hídra lépni - ez amolyan tradíció, amit nem szándékoztam minden alkalommal eljátszani, valószínű az ünnepség és az első hajóra lépés miatt volt még egy kis formalitás a levegőben. Miután megkaptam az engedélyt, a taktikai pulthoz mentem. Ugyan már dolgoztam AIDA hajón, szolgálni egyen mégis más volt, és sok érzés kavargott bennem. Büszkeség, hogy ilyen hajóra kerültem, de még inkább elbővült a hajó maga. És persze kis idegességgel kevert izgatottság, hiszen az ember nem minden nap kerül új főtiszti pozícióba. Persze, ez az érzés nem volt új, amikor első főgépészi pozíciómat kaptam, hasonlóan éreztem magam, bár talán akkor kissé idegesebb voltam. A következő két érkezőt nem igazán ismertem, tudtam a nevüket, beosztásukat, rangjukat, illetve hogy a Bounty Hunterön szolgáltak, és mindössze ennyit. Ettől függetlenül köszönésképpen barátságosan biccentettem nekik amikor beléptek. Utolsónak Lauren érkezett meg. Örültem, hogy újra vele szolgálhatok, nemcsak mert volt munkatársam, és felettesem volt, hanem azért is mert megbecsült, jó barátommá is vált. Ezzel együtt aggódtam is érte, mert tudtam, hogy a Lodestar pusztulását, de leginkább az azutáni helyzetet még nem tudta teljesen megemészteni. Leginkább egy kitörni készülő vulkánhoz hasonlított: egy rossz mozdulat, és elszabadul a pokol; ez az, ami aggasztott. Viszonoztam Lauren köszönését, ezúttal elhagyva az olyan formaságokat, mint vezetéknéven szólítás, vagy rang. Ez ráér később is, ha szükséges. Mivel mindenki megérkezett, már csak a rendszerek ellenőrzése volt hátra az indulásig, aminek neki is kezdtem. Természetesen minden rendben volt, és ezt jelentettem is. Már nem volt más hátra, mint várni az indulásra, ami szintén egy élménynek ígérkezett.
AlanCromwell Date: Csütörtök, 2014-05-08, 8:01 PM | Message # 3
Spectre - Psychológus
Alan Cromwell
Messages: 45
Reproofs:
Reputation
[ 0 ]
Not Available
Awards: 2
Minden remegett. füst és vér borította be a folyosókat. A beomlott részekhez szinte lehetetlen volt már lemenni, és én ott ragadtam a tűzbe.
Megpróbáltam arrébb lökni egy-egy darab fémet, de nem ment. Ide-oda taszigáltam az egyik nagyobb darab alját ám az sehogy se akart megmozdulni. Csapdába estem. A pánik mely átfutott akkor az agyamon valami olyasmi volt amit általában le tudtam volna vezetni mély lélegzetvételekkel- de nem akkor amikor úgy tűnik minden reményem elszáll. Mert a tűz csak élesen közeledett felém, és kiút nem volt.
" Nem akarok meghalni, nem akarok meghalni, még élni akarok." - Mondogattam magamban. És miver már szóltam a kommon, kértem segítségnek, vártam azokat akik megmentenek engem.
Csakhogy nem jött senki.. úgy éreztem hirtelen magam mint évekkel ezelőtt, évekkel ezelőtt mikor ott ragadtam a romok alatt és majdnem meghaltam, és olyan súlyosan megsérültem hogy azt egy életre nem fogom elfelejteni.
Csak leguggoltam így tehetetlenül, és vártam. Megbíztam a feletteseimbe bár percek tellek így el forróságban és én nem láttam a kiutat. Sötét volt, és csend.. csak én kiáltoztam immár..
- NE! - Abban a pillanatban fel is ültem.

A szobámba csend volt, a függönyön keresztül csak a csicsergő madarak hangját lehetett hallani a hajnali órák félhomályában.
- Csak egy álom Istenem.. csak álom.. - Suttogtam, majd vissza dőltem. - Átkozott Voth-ok... - Morogtam magamban.
A Vothok.. a Bounty hounter... melynek vége. Egy újabb hajót vesztettem, újabb emberek vesztek oda. Megint meghaltam. - Kúsztak át a fejemen a gondolatok.
Ezek után.. ezek után nem volt csoda hogy végre már pihenni vágytam. Elegem volt a flottából. Amióta ott dolgoztam minden csak egyre rosszabbá vált, és a kárpótlásom minden egyes alkalomkor egy falatnyi volt. Nem ért fel a fájdalomhoz amiken végig mentem.. konkrétan amióta ott dolgoztam a feletteseim, a megmaradt családom a barátaim.. kihaltak körülöttem.
Jobban is tettem hogy Quilly-be költöztem. A Bh után ez kellett nekem.

Quilly gyönyörű hely volt.
Békés, jó levegőjű sok fa és szabadság! Nem is vágytam másra.
A hónapjaim azzal teltek hogy jártam a vidéket, vásároltam dolgokat, és megszereztem Jill-t.
Jill egy kutya volt én meg ember, szóval magyarázat volt számomra miért is jövök ki vele olyan jól.
Egy darabig kerestem ki lehetett az előző gazdája, de mivel senki nem jelentkezett...amiben reménykedtem egyépként hogy be fog következni, ezért úgy gondoltam Jill már hozzám tartozik.
Megtanítottam arra például hogy jöjjön utánam, hogy hogyan hozza vissza a botot... és élveztem az életet.
De a múlni nem akaró rémálmaim.. Már azon is gondolkodtam hogy leszerelek.
Háború- és békét lehetett volna írni már abból ami velem történt, és elegem volt.

Ahogy végig futott az ágyban feküdve az utóbbi hónap pár történése egy puha valami ugrott az ágyamba, majd porszívó módjára megszagolta a kezem.
- Jajj ne.. Jill... édes istenem.. te hülye dög..Jilly... - Felültem, lefogtam a fejét ő meg morgott. - Imádom amikor így mondod jó reggelt. - Dünnyögtem immár a párna alatt...

Felkeltem, majd a reggeli teendők után indultunk is ki a hatalmas kertembe.
Egy egyszerű vörös színű póló, meg farmer nadrág volt rajtam, hisz tavasz végét írtuk de már akkor olyan meleg volt mint nyáron. A virágok pompás színekben nyíltak odakinn, a nap hét ágra sütött.
Végig néztem a teraszról a kerten percekkel később... És megfogalmaztam végre magamban. Elegem volt. Itt a flotta vége. Ez az én nyugalmam, a Quilly csend, a kertem és Jill.
Elindultam hogy játszak vele. mosolyogva futottam le a kerti lépcsőn, persze Jill rögtön utánam. Gyorsan futásnak eredtem, majd útközbe szeretem egy fadarabot.
felkaptam azt és amilyen messzire csak tudtam eldobtam.
- Hozd vissza, hozd vissza! - Magamban csak mosolyogtam mert ez a kutya olyan volt mint egy gyerek.
Elnevettem magamat, majd leültem a fűbe és ki akartam venni a szájából mikor vissza jött de nem engedte.
- Adod ide! Jill! .. Jill?! - Kivettem a szájából de ő erre meg csak ugratott mint aki megveszett.
- Mi az bolond vagy? - Kérdeztem tőle egy sóhajjal mert nem vágtam miért csinálja a dolgot. - Jól van.. ügyes vagy, hülyegyerek. Higgadj má le! Hallod?! Süket kutya! Kutya mutya... hüle kutya! Nah! - " Mi a fene?" - Kérdeztem magamban mert hallottam hogy szól a Jingle bells is de nem tudtam elképzelni hogy kinek van kedve tavasszal Mikulást várni.
- Ki ez a vicces gyerek? - Fordultam körbe hirtelen, majd egy lábon ugrándozni kezdtem mert a vállamra szállt egy darázs.
- ÁÁ!!! Darázs!! Jill öld meg öld meg!! - Lefeküdtem a fűbe, a fejemre tettem a kezeimet mire végre elment.
- Huh.. ez közel volt.. -De ekkorra már kiskutyám persze a hátsómat böködte, és a Jingle bells is abba maradt.
Felültem, megsimogattam Jill-t..és leesett hogy ez bizony a csengőm volt.
- Jaaah! - Felpattantam a földről, aztán kifutottam a kertkaput kicsapva. - Itt voltam egész végig maguk marhák, mé nem szóltak, komolyan ennyi eszük van hogy csengetnek de nem szólnak csak állnak mint a fakabátok?! Mi van magukkal?!  - Förmedtem rájuk. - Amúgy Alan Cromwell vagyok. Jó reggelt! Kérnek pirítóst, amit épp most égettem oda? - Kérdeztem a nagy flancos Flotta tisztekről egy gúnyos mosollyal. Legendás volt mindig is a vendégszeretetem....

Az úri emberek azzal jöttek, hogy vissza kellenék egy új hajóra.
Először rávágtam rögtön hogy nem. És mikor kérdezték miért?
- Miért miért.. - Kezdtem bele a válaszomba. - mert zöld a majom és piros az orra, és kismanó a haverkája.. maga szerint?! Nézzen rá az aktámra! Orvosi műremek lettem a flotta miatt, szerintem ez már önmagában egy indok a felmondásra! Ön szerint annyira élevezetes folyamatosan olyan hajókon szolgálni amik felrobbannak a fejemre? Különben is hagyjanak békén, elegem van az egész flancos csillagflottából meg a kis űrkeresgélőkből. - Hátra dőltem a székemben.. de utána meg azzal jöttek hogy valami Lauren-re kellene vigyáznom. Nem teljesen ezt mondták, de ez volt az értelme.
- Egy: ki a fene az? És miért mi történt vele? - Kérdeztem flegmán. - Ő is agyilag károsodott lett maguk miatt és most pelenkáznom kell? -  Vettem egy mély lélegzetet, és öntöttem nekik is egy kis limonádét. - Finom, csak két napos.. vicceltem! - Elnevettem magamat de egyikük se nevetett csak én. - Nah jó lehet nem volt vicces... - Vontam meg a vállamat. - Igyák már nem mérgezett! szóval.. mi van azzal a bizonyos Laurennel? - Néztem rájuk komolyabbra véve a szót.

Miután elmondták töviről hegyibe, azt hittem rájuk öntöm a limót.
Ezek a srácok komolyan dilisek voltak a szó legszószorosabb értelmében.
- Ennek a lánynak hajó kell, nem pszichológus. - Mondtam cinikusan. - Most komolyan azt hiszik hogy jobb lesz neki ha rá küldenek egy agyturkászt? hehe hehe... - Mosolyogtam megcsóválva a fejemet. -Hümm.. jól van.. tudják mit. Elfogadom az ajánlatot.. de csak azért hogy bizonyítsam hogy Cross-nak semmi baja sincsen. Utálom amikor a flotta mindenkire rá akar fogni valami szépet. Attól még mert rá akarják húzni a fejére a dilis-sapkát még nem az csak el van keseredve. Tudom hogy milyen az...

A kis beszélgetésünk után, még azt is közölték hogy beszéljem rá doktor Haarlát arra hogy jöjjön.
" Ajj még nem tudtam mibe vágtam bele."
Hatás szünet lépett fel, mivel elvörösödtem és csak néztem egy darabig.
- Jó.... de Jill jön... ő a kutyám maguk mamlaszok és most takarodjanak. További szép napot.

Nem sokkal később már egy ünnepélyes avatón feszítettem a dísz egyenemben.
Jillt is magammal hozhattam a hajóra, így boldog voltam magamban egy részről meg sírtam.
- Hogy lehettem ilyen hülye hogy elvállaltam ezt! - Siránkoztam Raakel-nek aki mellettem állt. - Nézze meg hogy nézek ki! Hogy nézek? - Mutattam a díszegyenruhámra. - Nincs rajtam folt? Nem szűk? ezer éve nem volt ez rajtam és úgy érzem szétszakad!
A hajónk ott volt látó távban. Óriási és gyönyörű volt de rajtam volt az öt perc és csak a padlót néztem.
" Ez is fel fog robbanni.. roncs lesz minden egyes hajóból amin szolgálok..." - Gondoltam szomorúan magamban.
De mehettünk is be és hamarosan így a híd felé is robogtam... de egy csomóan álltak előttem és úgy mentek be mintha az egy színpad lenne.
Mindenki nagyon lassan indult neki és vigyorogva. " Nah.. mennek akasztásra." - Tettem hozzá finoman a gondolataimhoz.
Meglöktem finoman az előttem állót.
- Nem akar már menni? Bealszom állva! - Vetettem oda... de aztán mégis csak beengedtek. Méltóztattak arra hogy beléphessek.
- Nah végre! - Nyögtem be. Előre mentem, végigmértem a sok fejet.
Egyik se volt értelmes... talán Raakel.
Megálltam, a képernyőt néztem majd Lauren Crosst aki olyan volt mint a savanyú szöllő.
" Ez lesz az akit pesztrálnom kell ! De jó nekem!" - Rögtön kiszúrtam. Ott csücsült édesdeden, egy katasztrófikus képpel.
Vettem egy mély lélegzetet, miközben a sok szerencsétlen beprogramozta a hajót és szálltunk is fel a magosba.
" Szia Lauren. Még nem tudod milyen jó pszichológiai profilt fogok csinálni." - A földre néztem, aztán vissza Lauren-re. - " Ajj, hiányoltam már a munkám."


Keep me away from the sickbay!
I'm a psychologist trust me.


Edited by:AlanCromwell - Csütörtök, 2014-05-08, 8:11 PM
Andora Date: Péntek, 2014-05-09, 8:09 PM | Message # 4
Spectre - Kapitány/STR Vezető
Dr. Elisabeth Howard
Messages: 69
Reproofs:
Reputation
[ 0 ]
Not Available
Awards: 1
A hajó pusztulása után egy kis kikapcsolódásra vágytam, hogy pihenjek egyet, illetve hogy megemésszem a történteket.
Így visszatértem a Földre, és egy nyugisabb tengerpartiházat béreltem.
Bent a szépen berendezett, de mégis egyszerű kis ház fogadott. Egy szép nagy franciaággyal. Ami odaérkeztemkor a fáradtság révén nagyon vonzott (pedig még csak délután volt), de gondoltam jobb lenne előbb letusolni. Így a fürdő felé vettem az irányt, de eszembe jutott, hogy hálóruhára is szükségem lenne.
Szerencsére volt replikátor a házban, így ezt a gondot megoldottam. Gyorsan letusoltam, ami egy kicsit legalább fel is frissített, felöltöttem magamra a hálóruhát, és gyors léptekkel az ágyamhoz érve bebújtam a kellemes, puha takaró alá. És reggelig fel se ébredtem.

Kellemes napsütéses reggel fogadott. A replikátorhoz mentem,és rántottát kértem narancslével. Leültem, hogy belefalatozzam a reggelimet, majd átöltöztem, és bementem a legközelebbi városba. Így teltek, múltak a napok, illetve néha olvastam, úsztam is. Illetve beszereztem egy házi kedvencet is magamnak, egy Beaglet, akit Sparkynak neveztem el. Vele sokat sétáltam a környéken.

3 szép hónapot töltöttem így el, míg egyik nap üzenetet kaptam a Csillagflottától, hogy fáradjak a San Francisco-i központba. Amin egy kicsit meglepődtem, nem sejtettem, hogy mit szeretnének. Átöltöztem az egyenruhámba és odamentem. Ott kiderült, hogy a Lodestaron nyújtott teljesítményem alapján megérdemelten parancsnok-helyettesi rangba léptettek elő. Erre eszembe jutott újra a hajó, és szegény kapitányunk halála, amitől egy kicsit megint elszontyolodtam. Továbbá a hajó volt legénysége után érdeklődve kiderült, hogy Lauren Crosst bíróság elé állították, azt állítva, hogy hibásnak találták a hajó pusztulásában, a börtönt megúszta, de le kellett szerelni. Ezen nagyon
meglepődtem. Így első dolgom az volt, amint visszaértem a lakásba, hogy üzenetet küldtem neki, amiben kifejeztem őszinte sajnálatom.  

Teltek múltak a napok, míg egyszer megszólalt az ajtócsengő.Pont a hátsó kis kertbe játszottam Sparkyval.
Egy kicsit meglepődtem, mert nem vártam látogatót.
-'Sparky, maradj itt mindjárt jövök.'-mondtam, majd bementem a házba, hogy ajtót nyissak.
Az ajtó előtt két fiatalabb, 30 év körüli férfi állt.
-'Jó napot uraim, segíthetek valamiben?'-üdvözöltem őket.
Bemutatkoztak, majd elmondták, hogy az AIDA-tól jöttek.Elsőnek nem is tudtam az mi, de aztán eszembe jutott, hogy már hallottam róla, egy szervezet, ami a Federáció és az Sciteranok kapcsolataként jött létre.
-'Kérem, fáradjanak beljebb.'-mondtam, miközben a kert felévezettem őket.'Kérnek esetleg valamit inni?'
Mivel nem kértek semmit, kivezettem őket a kertben lévőkerti asztalhoz. Ahogy leültem Sparky is oda telepedett a lábamhoz. Közbe a látogatókhoz fordultam: 'Miben lehetek szolgálatukra?' Elmondták, hogy egy most induló hajóra, a Spectrere keresnek embert. Mivel eddig nem találtam új szolgálati helyet, így elgondolkodtam rajta, majd elfogadtam.
-'Rendben, és mikor kezdhetek?'
Kiderült, hogy 1 hónap múlva indul a hajó. És, hogy majd küldenek pontosabb információkat később.
-'Köszönöm, és ha most megbocsátanak, lenne még egy két dolog,amit ma el kéne intéznem.'-mondtam, így elköszöntem tőlük.

 Az elkövetkező hetekben sem unatkoztam, mert az egyik kedvenc időtöltésemmel ütöttem el az időt, olvastam. Közbe megkaptam a hajón lévő pozíciómat is. Amikor elolvastam elsőnek nem is hittem a szememnek,kapitányi posztot kaptam meg. Mellékletként, pedig elküldtek a hajó többi beosztottját.
Amibe ismerős neveket is találtam. Mint Edward Forrest, és Lauren Cross.
Lauren Crossnak ezután küldtem egy üzenetet is, hogy örömmel látom, hogy ismét egy hajón fogunk szolgálni. De a válasz, nem épp az volt, amit vártam, egy kicsit ellenszenves volt, amit nem értettem, de nem akartam tovább szítani az esetleges indulatát, így nem kérdeztem meg inkább, hogy mi a baj. De elkezdtem egy kicsit félni, hogy így hogy fogunk majd összedolgozni a hajón.  Illetve kaptam egy kisebb kiképzést is a pozícióhoz.

 Majd egyik délután végre elindulhattam a hajóra. De előbb egy avató ünnepségen kellett részt vennem. Mikor ez befejeződött elindultam a hajó felé, ami legalább nem volt messze onnan, ahol várakoztam, így hamar az új hajónál voltam, egy szép Tercel osztályú hajónál. Mivel sok mindent vásároltam a szabadidőmbe nagyon fel voltam pakolva, és még a kutyám is ott volt, így miután a hajóra értem elindultam a kabinom felé. Mikor megérkeztem gyorsan lepakoltam, meg enni adtam
a kutyának is. Majd elolvastam a jelentést gyorsan a hajóküldetésről, hogy a Scitera főbolygóra kell mennünk, de több részlet nem derült ki.

Ezek után elindultam a hídra.
Elmentem a legközelebbi turbólifthez, beléptem és mondtam:„híd”.
Nem sokára már a hídon álltam, aminek nagyon tetszett a kinézete.Tudtam, hogy itt sok időt fogok tölteni. Végigsétáltam az enyhén lefele lejtős rámpán és a hídközepén álltam meg, szemben a képernyővel, amin a San Francisco öböl egy elkerített része, a Brisbane lagúna volt látható. Na igen, nem épp a szokásos hajó indulási hely.
Leültem a kapitányi székbe ezek után, ami egy kicsit fura volt, furcsa érzés volt ilyen magas posztba szolgálni. Ugyanakkor jó érzés volt, de közbe tudtam, hogy nagy felelősség is hárul rám ezzel.

A taktikai főtiszt is megérkezett közbe a hídra. Oda is jött hozzám, és szolgálatra jelentkezett.
-'Jó napot, gratulálok az új pozíciójához, és üdv a fedélzeten.'-válaszoltam neki.
Ezután a székembe ülve várakoztam, hogy megjöjjön a maradékember is a hídra.
Nemsokára megjött a hajó psychológusai is, utána a doktor,végül Lauren is befutott.
Mikor mellém ért láttam rajta, hogy még mindig neheztel valami miatt rám, csak biccentett egyet.
-'üdv'-köszöntem vissza.
-'Teljes jelentést kérek'-mondtam.
Kiderült, hogy minden rendben, a hajó felszállásra kész.
-'Rendben parancsnok, akkor el is indíthatja a hajót-'fordultam Laurenhez.


"Kindness is more important than wisdom, and the recognition of this is the beginning of wisdom."

"We are all travelers in the wilderness of this world, and the best we can find in our travels is an honest friend."

"The average dog is a nicer person than the average person."

"Friend is someone who understands your past, believes in your future, and accepts you just the way you are."
Lauren Date: Vasárnap, 2014-05-18, 10:07 PM | Message # 5
Spectre - Első-tiszt/Mesélő/STR Vezető
Messages: 109
Reproofs:
Reputation
[ 0 ]
Not Available
Awards: 1
Nehéz hetek, hónapok jöttek az után, hogy visszatértünk arról a szörnyű küldetésről.
Nem volt könnyű feldolgozni ami történt. Elvesztettem a kapitányom és mint helyettes kapitány, a hajót is. Úgy éreztem, a világ dőlt össze körülöttem. Napokig ki se mozdultam a DS9-on kapott szobámból. Csak töprengtem, mit is csinálhattam rosszul... Mi volt az, amit elhibáztam vagy nem vettem figyelembe... Hol siklottak félre az események...
Döglődtem így egy ideig, majd jött egy hívás, hogy azonnali hatállyal menjek a Földre. Több információt nem kaptam a sürgős be-hivatásom okáról, így jóhiszeműen elindultam az amúgy is oda tartó USS Sailor fedélzetén.
Az út nem volt épp rövid, de legalább addig volt időm gondolkodni. Sok minden felmerült bennem, miért is akarnak ily sürgősen látni, de az ami végül rám várt, nem szerepelt volna még legrosszabb rémálmaimban sem.
Amint a Sailor megérkezett az Earth Space Dock-ba, egy biztonsági tisztekből álló kíséret fogadott, élükön valami borzalmasan kinéző fickóval. Ez a nyomorult ismertette velem a jogaimat, s szinte őrizetbe vett. Nem értettem mi történik. Csak akkor kezdtem felfogni mit is akarhatnak, mikor házi őrizetbe raktak. Itt már sejtettem, hogy ezek valamibe be akarnak mártani.

Vagy másfél hétig voltam a San Fransisco-i szállásom rabja, mikor jött egy fickó és elküldte a biztonságiakat akik eddig az ajtómat őrizték. Elnézést kért a kemény fogadtatásért, s elmondta mivel is vádolnak. Nem tudtam miként reagáljak a hírre, így csak leültem a sokk hatástól. Nem tudtam megérteni, miért engem vádolnak egy egész hajó pusztulásával. Az egész egy hatalmas baleset és véletlenek sora volt. A hajón senki nem tehetett arról ami történt.. De úgy néz ki, ezt a Federáció nem fogadja el... Bűnbak kell nekik??? Úgy látszik már ki is szemelték a megfelelő alanyt.

Miután a fickó elment, egyedül maradtam. Vagy két napig nem történt semmi. Csak ültem, s merengtem... Aztán egyik este újból csöngettek az ajtón. Odamentem, hogy kinyissam, s már készültem, hogy jól elküldjem a kvancba, de mikor az ajtó kinyílt, olyas valaki állt ott, akire nem számítottam volna.
Apám volt az. Jó ideje nem beszéltem már vele, s most se igazán akartam, de azért örültem, hogy ott volt. Beljebb mentünk, majd elmondtam neki, mi is történt. Biztosított arról, hogy nem lesz semmi gond, s mindent megtesz, hogy megvédjen.
Nagyjából két órát beszélgettünk, majd mennie kellett.

Egy héttel később váratlanul jött valaki, hogy a tárgyalásra vigyen. Meglepődtem, nem is kicsit... Senki sem említette, hogy mikor tartják meg.
Nem akartam, de muszáj volt elmennem vele, miközben mögöttem és előttem is biztonságiak mentek. Beültettek egy kompba, majd azonnal a Legfelsőbb Federációs Hadbírságra vittek. Mondhatom, nem volt kellemes  élmény egy nagy csomó sárgaruhás között utazni.
Miután megérkeztünk, szinte azonnal a tárgyalóba vittek. Apám is ott volt és egy ismerős alak... Nem tudtam hová tenni az arcát. 
Bekísértek a vádlottak padjához, s el is kezdődött a tárgyalás. Nem volt hosszú, s különösen elfogult is volt egyben az egész. Gyorsan ítéletet is hoztak, miszerint bűnös vagyok rossz döntéseimben és felelőtlen parancsnokságomban. 10 év börtönre ítéltek, jól kivehetően koholt vádak alapján. Ekkor már azt hittem, itt a vége az életemnek... De miután elhangzott az ítélet, az Apámmal jött idegen felállt és beszélni kezdett. Mindenki elcsöndesedett. Szinte vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Úgy tűnt, rajtam kívül mindenki tudta ekkor már, ki is az az illető. Nekem se volt ismeretlen sokáig azonban a fickó. Ilan Lessaen-ként mutatkozott be, azoknak akik nem ismernék.. Ilyenből nem volt sok, s ekkorra már pontosan tudtam kit látok. Nem más volt, mint a Sciterán Confederáció elnöke. Az első, aki tetteivel érdemelte ki címét. Apám jó barátságban volt vele. Gyerek koromban sokszor hívott el minket utazásokra, nyaralásokra a családjával.
Amint a sustorogás abba maradt, olyan dolog történt, amire nem is számítottam volna. Kiálltak értem. Felhasználva befolyását, s a Sciterán katonai fölényt szó szerint semmissé tette a Legfelsőbb Hadbíróság döntését.

A bíró és az esküdtszék nem is ellenkezett. A jegyzőkönyvet összetépték, s a tárgyalást berekesztették. Szabad voltam... Ellenben mivel korábban a rangomat elvették, munkám sem volt. Elveszettnek éreztem magam, s az egész Federációból kiábrándultam.

Így telt el pár hét. Csendben, gondolataimba merülve. Csak ültem a szobámban mindent elnyomó hangerejű zene társaságában.
Egyik nap, jött egy üzenet, amiben Seamus írta, beszélt az AIDA-val, s egy most induló hajó, az ASF Spectre parancsnoki posztjára kiválónak tartanának, s szeretnék ha Én lennék az első-tiszt a hajón. Ledöbbentem... Nem is azon, hogy kaptam egy másik hajót, hanem azon, hogy pont Seamus járt el ez ügyben. Furcsa volt tőle... De örültem neki, ámbár igen csak zavart az, hogy kiérdemeltem volna a kapitányi rangot, de mivel a Federáció bűnbaknak használt, erre nem kerülhet sor.
Végig gondoltam a dolgokat, s elmerengtem azon, mi lenne ha hazamennék?? Ezt az ötletet azonban hamar elvetettem, mivel otthonról pont azon valaki miatt jöttem el, akihez egyedül mehetnék.. És mind ezek után, a veszekedések, és hogy most kihúzott a csávából szemébe se tudnék nézni. Maradt tehát az, hogy semmit tevéssel töltöm az időm, vagy elfogadom a Spectre-t. 
Egy kis gondolkodás után, ez is lett. Vissza írtam Seamus-nak, s elfogadtam a kinevezést. Nehéz volt elgondolni, új legénység, új hajó... De örültem neki, hogy nem a Csillagflotta volt már a főnököm.

Az események alatt néha beszélgettem Rose-al, még a Lodestar-ról. Ő legalább jól járt... Parancsnoki rangban kormányosodik az Excalibur-on...
Nem sokkal később, megkaptam a lehetséges legénységi listát a Spectre-ről. Noha csak első-tiszt vagyok, elég fontos személyként kezelnek, s magas szintű engedélyeket kaptam... Az okát nem tudom, de már jobban szerettem az AIDA-t mint a Flottát.

Míg a Spectre elindul, egy barátomnál, laktam a Földön, Toronto-ban, ugyanis nem volt lakásom. Alapból így jöttem a Földre, az Akadémiára mikor elszöktem otthonról. Mihelyst megkaptam a listát, kiültem a teraszra ami pont az Ontario Tó-ra nézett... Szerettem ezt a látványt... Sokszor voltam itt mikor szabadságra mentem, vagy csak a Föld közelében jártunk. Jóban voltam Damian-el. Egyetlen volt, kihez ilyen helyzetekben fordulhattam.
Leültem tehát a teraszon lévő kis asztalhoz, s olvasgatni kezdtem a listát. Nem kellett sokáig nézegetnem, s rögtön megakadt a szemem egy bejegyzésen.
"Kapitány - Dr. Elisabeth Howard --- Előző hajó: USS Lodestar"
Annyira megdöbbentem, hogy elejtettem az épp kezembe vett villát.
-Hogy micsoda???? Ő???? Hogy a hezmánába??? Semmit nem csinált azon a kvancos hajón!!! Egész nap csak ült a gyengélkedőn.... -horkantam fel. Damian is felfigyelt erre, s már kérdezte mivan... Elmondtam neki mi a helyzet, s hogy akit kapitánynak neveztek ki, az eddig csak hadnagy volt és főorvos a Lodestar-on. Valahogy Ő nem reagált ennyire erőteljesen. Szerinte örülnöm kell, hogy kaptam egy tiszta lapos újrakezdést. Igaza is volt, de nem tetszett, hogy valaki két ranggal alattam levőt tesznek meg kapitánynak, mikor nekem sokkal több tapasztalatom van...
Nem sokkal előtte beszéltem vele. Akkor támogatását és együttérzését fejezte ki a velem történtekkel kapcsolatban. Alig, hogy a listát megkaptam, újból felhívott. Láttam rajta, hogy örül annak, hogy egy hajón fogunk szolgálni. Én nem örültem neki, bevallom... Nem is erőltettem meg magam az udvariasságot tekintve.

A listát tovább olvasva, láttam, hogy nincs taktikai főtiszt... Ezt furcsálltam, hisz az egyik legfontosabb személy a hajón. Nem tudtam mit gondoljak erről, így csak tovább olvastam. Láttam, hogy valami Haarla Raakel lesz a főorvos és még hajó psychológusunk is lesz. Előre tudtam, hogy kurkászni fogja majd az agyamat. Mintha hallottam volna már erről a fickóról... Alan Cromwell... Nem tudom honnan, de ismerős volt a neve... Lehet olvastam róla... De az biztos, hogy nem találkoztam még vele.

Pár héttel később, Edward Forrester-el beszéltem, a Lodestar volt főgépészével. Noha nem sokat dolgoztunk együtt, jól kijöttünk a hajón. Valahogy szóba jöttek a dolgok, s elmeséltem neki mi is történt, s hogy az új ASF Spectre-n leszek első-tiszt. Ez igencsak felkeltette az érdeklődését. Kiderült, Ő pályát váltott, s taktikai főtisztként szolgál az Enterprise-on. Amint ezt megemlítette, felötlött bennem, hogy alkalmas lenne a Spectre taktikai főtisztiti pozíciójára. Nem is kellett kétszer mondani. El is fogadta, én meg felhasználva a "fontos személy" kilétem, rábeszéltem a főnökeim, hogy vegyék föl a posztra.

Újabb pár hét telt el... Eljött a nap, hogy a Spectre elinduljon.
Noha vártam, valamilyen okból nem akartam elmenni újból... Úgy otthon éreztem magam Damian-nél... A munka azonban szólított. Sok minden kavargott bennem a távozáson kívül. Köztük volt Dr. Howard kapitánysága is... Reméltem, hogy tudják mit csinálnak, mikor egy orvost neveznek ki egy hadihajó kapitányává. Nem sok kedvem lett volna a hátam tartani ha Ő elbukik.

A hajóavató ünnepséget San Fransisco egy félreesőbb részén, Brisbane közelében a helyi Lagúna partján tartották meg. Furcsa egy helyszín volt, de a hajó elhelyezkedése bizonyította, hogy nem akármilyen hajót kapunk. A Spectre ugyanis a Brisbane Lagúna fölött nagyjából 20 méterrel lebegett mozdulatlanul úgy, hogy alig kavart szelet maga alatt, pedig azt hinné az ember, egy ekkora hajó levegőben tartása igen csak nagy vihart kavart az alatta levőknek. Hatásos technikai bemutató volt. Tetszett meg minden, de nem tudtam különösebben élvezni. Kissé szorongó érzés volt belegondolni, hogy hova is kerülök azok után ami történt... Rossz volt abba is belegondolni, hogy ismét csak első-tiszt vagyok... Ráadásul az előző főorvos alatt.

Amint vége volt az ünnepségnek, elköszöntem Damian-től, s elindultam a hajó felé... 
Amint a fedélzetre kerültem a kabinomba lepakoltam a cuccom. Vettem pár mély levegőt, majd elindultam a híd felé. Szerencsére tudtam, hol van. Mielőtt a hajóra léptem, áttanulmányoztam annak alaprajzát. Na meg, tipikus AIDA tervezéshez híven, ha eltévedek a komputer elvezet.
Ahogy felértem a hídra, már tudtam, hogy én vagyok az utolsó betoppanó. Nem akartam elsietni a belépőmet, így megálltam a lift mellett és a falnak támaszkodtam karba tett kézzel. Egy darabig vártam, majd elindultam a székem, a híd közepe felé. Már a liftnél állva megpillantottam a kapitányt. Akkor kirázott már a hideg, de próbáltam tartani magam. Közelebb érvén megpillantottam Ted-et, s rámosolyogva köszöntem neki:
-Szia! -mondtam, majd biccentettem a kapitánynak, s leültem a székembe. Próbáltam nem a szemébe nézni, mert tudtam, nem köszönné meg.

Gyorsan lementek a jelentések, s megkaptam az általában Első-tisztnek jutó feladatot, a hajó elindítását. Próbáltam ezt Vulcan-i semlegességgel megtenni.... Hogy sikerült-e, azt nem tudom... De belül mint egy kisgyerek, olyan izgatott voltam.
-Kormányos! Indulás! Cél: A Scitera főbolygó, a Bentus. Amint a légkörből kilépünk, kapcsoljon transztér meghajtásra! -daráltam le a parancsot, majd hátradőlve élveztem a gigantikus, vagy 4m magas kijelzőn a látványt.
Valahogy az volt az érzésem mindennek ellenére, hogy nem is lesz ez olyan rossz kaland....
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Keresés:

ComingSoon

No info

Read more...

ComingSoon

No info

Read more...

Mesélő: Ted

No info yet

Read more...